Louis Theroux "Az Én Szcientológia Filmem" már egy hete megy a Londoni Filmfesztiválon, Theroux maga pedig a The Guardian újságban elmélkedett a dokumentumfilm elkészítésének hátteréről és éredekességeiről. A teljes cikket közreadom itt, mivel úgy gondolom hogy a megszokottól (de nem Theroux-tól) eltérő szögből néz rá a témára és egyfajta alternatív véleményt mutat be a Szcientológiát körülvevő fanatikus utálat és imádat mellett. 

 "Nem számítva a Szunnita Iszlámot amelyet az úgynevezett "Iszlám Állam" gyakorol, talán nincs a világon olyan vallás amely annyira kemény kritikát kapna mint a Szcientológia. Ha hinni lehet a TV Show-knak és a tabloidoknak ez egy furcsa vallás, egy bizarr és pénzéhes szekta amely ultra-kontrolláló karmaiból menekülnek a volt tagok. Családtagoknak állítólagosan nem engedik hogy találkozzanak mert egyiküket "elnyomónak nyilvánították" és Hollywood-i sztárokat zsarolnak meg szexuális titkaikkal hogy az Egyházban maradjanak.

Csak a múlt héten jött a hír hogy Cathriona White - Jim Carrey volt barátnője aki gyógyszerekkel ölte meg magát szeptemberben - fizetős szcientológus volt aki nemrégiben részt vett az Egyház "Túlélési Eljárás" kurzusán. (Egy pillanatra megálltam itt gondolkodva White vallásának kapcsolatán a halálával, hiszen bárkit megtalálhat a depresszió, de a Szcientológia úgy reklámozza magát mint a világ első számú tekintélye a mentális egeszség terén és aktívan ellenzi hogy a tagjai egy a nem Szcientológián alapuló pszichiátriai gondoskodásban részesüljenek.)

Mindig is lenyűgözött a Szcientológia - érdekesnek találtam a státuszát mint 20. századi vallás,( amelyet egy színes, önmaga mitológiáját megteremtő fantasztikus regény író alapított ) és furcsamód elbűvöltek a csillogó promóciós videói. A vallás, a tudomány , a spiritualizmus és egy Fortuna 500-as vállalat  valószínűtlen kombinációja. Félretéve az etikai kérdéseket van valami csodálatosan amerikai ebben a szervezetben amely a McDonald`s üzleti modelljét használja hogy megvilágosodást és megváltást áruljon. A Szcientológia igazi hívei pedig úgy tűnik hogy megingathatatlan bizonyossággal tudják hogy megtalálták a választ minden idők legmélyebb rejtélyeire, s akár igazuk van akár nem, ez a fajta bizonyosság nagyon vonzó.

Az Egyház egy bearanyozott példája annak amit mindig is probáltam a dokumentumfilmjeim központi témájává tenni: Jószándékú embereket, akik a kívülálló számára bizarrnak tűnő döntéseiket érthető emberi okoknál fogva hozták.

Éveken keresztül többször megközelítettem a Szcientológia kapuőreit hogy beengedjenek, de nem tették. Az első alkalom során 2003-ban odaig jutottam hogy körbevezettek az Egyház Los Angeles-i Hírességek Központjában amely egyfajta Admirálisok Klubja a spirituális szárnyalás híveinek és a hírességeknek. De a végén ez a próbálkozás elhalt. Az igazat megvallva nem hiszem hogy az Egyház az én dokumentumfilmjeimet valaha is a bemutatás legmegfelelőbb módjának tekintette volna. De én sohasem adtam fel  a gondolatot hogy csináljak valamit, és 2011-ben amikor a producer Simon Chinn ( A Férfi a Dróton, Kutatás a Cukorember Után) megkeresett az ötlettel hogy csináljak egy 90 perces filmet és megemlítette a Szcientológiát mint tárgyat, elkezdtem komolyan azt gondolni hogy talán működhet egy "hozzáférés nélküli" dokumentum film is.

John Dowerrel (Rémület Manilában, Élj Örökké) mint rendezővel a csapatban ötleteket halmoztunk arról hogy hogyan mondjuk el a történetet szokatlan módon - a kiszámítható interjúk nélkül volt szcientológusokkal amelyeket archív felvételek és rossz újrajátszás tűzdel - és elkerülve a meglehetősen kitaposott formuláját az "igazság felkutató " utazásnak amiben lobbikban várakoznék és recepciósokat idegesítenék.

Egy lehetséges kiindulási pontunk volt. Habár a szcientológusok szinte sohasem adnak hozzáférést az Egyházhoz (2011 óta, amikor is Tommy Davis az akkori szóvivőjük kilépett a munkakörből még csak nem is hoztak előtérbe szóvivőt interjúikhoz hírműsorokban), de meg lehet bízni bennük hogy adnak egyfajta "negatív hozzáférést", mivel megvan a szokásuk hogy követik, filmezik, kikérdezik és kivizsgálják azokat akik írnak róluk.

Ez a fajta hozzáállás egyfelől sokat megmutat - jórészt az elkötelezett szcientológus ellenséges hozzáállásáról - és másfelől elég szórakoztató. Az elkötelezett szcientológusok hisznek abban hogy - köszönhetően L. Ron Hubbardnak - abban az áldott helyzetben vannak hogy tudják a választ az összes fontos kérdésre amelyek ezer éve kínozzák az emberiséget. Bizonyos szempontból ez egy igen izgalmas hír: Most először a civilizáció történelmében bolondbiztos módszerünk van arra hogy eltöröljük a bűnözést, háborút és elmebetegséget (és emellett visszanyerni emlékeket előző életekből és hogy szupererőt szerezzünk), de ez azt is jelenti hogyha fel mered vetni hogy ezen módszerek némelyike hibás vagy veszélyes, akkor az ő szemükben a legjobb esetben bolond, rosszabb esetben "Elnyomó Személy" vagy akivel szembe kell szállni és lerombolni.

Szóval úgy gondoltuk hogy számíthatunk arra hogy a szcientológusok megpróbálnak "lerombolni" engem. De bizonyos értelemben ez volt a könnyebbik rész : A taktika hogy dokumentáljuk ahogyan a szcientológusok "kezelik" azokat akiket kritkusaiknak tartanak már évek óta kötelező része a dokumentumfilmeknek, tiszteletteljesen megemlítve itt John Sweeney-t (BBC) akit követtek, üldöztek és egy üvöltős idegrohammal végezte az egyik szcientológia múzeumban.

A nehéz rész az volt hogy a filmünket többé tegyük mint a vádaskodás litániáját a "Csalódott és Megkeseredett Hitehagyottak" felvonultatásával. (Az Egyház kedvelt megnevezése elégedetlen vásárlóira). Valójában létezik a volt szcientológusok, anti-Szcientológia aktivisták, írók és bloggerek közössége akik számára a hivatalos Szcientológia állítólagos gonoszsága annyira alap hittétel hogy a maguk módján ők is Manicheanistává váltak csakúgy mint azok akiket elleneznek.

A végén magának a Szcientológiának a showbiznisz-szerűségéből merítettünk ihletet arra hogy színészeket használjunk és újrajátszásokat hogy újrateremtsük az elmondott eseményeket és egyházi gyakorlatokat Hollywood-i hangstúdiókban. Eme újrajátszásokat a volt tagok visszaemlékezései vezették, olyanok akik segítettek a jelenetek rendezésében. Részben ez egyszerűen egy vizuális segítség volt hogy felelevenítsünk az emlékeiket, de rövidesen nyilvánvalóvá vált hogy ezek az újrajátszások alkalmat kínálnak hogy megkérdőjelezzem és teszteljem eme volt szcientológusok verzióját a történtekről.

Nemrégiben láttam a "Az Ölés Tetté"-t, Joshua Oppenheimer dokumentumfilmjét amelyben Indonéziai tömeggyilkosok újrajátszák bűntetteiket. Az az érzésem támadt hogy azáltal hogy hollywoodi technikákat alkalmazva újrajátszuk az eseményeket - Szcientológia gyakorlatokat és az állítólagos bántalmazásokat - megteremtjük az esélyt hogy felkutassuk a felelősség kérdéseit és hogy ez talán egyfajta terápiás szerepjátékká is  válik a volt szcientológusok számára.

Lényegében a dokumentumfilm egy filmmé vált arról hogy hogyan próbálom megcsinálni az újrajátszásokat. Ha úgy gondolod hogy ez eléggé furcsa, nem hibáztatlak érte. Nekem is annak tűnt a kezdeteknél. Csak azután jöttem rá hogy ez működhet miután felvettük az első jelenetet amelyben próbáltunk színészt találni David Miscavige az Egyház vezetőjének szerepére, Marty Rathbun a Szcientológia egyik legismertebb renegádja segítségével.. Úgy 30 fiatal színész tűnt fel akik egymás után olvasták fel a szerepet és improvizáltak a Szcientológia robbanékony és kiszámíthatatlan pápájának szerepére . Igazi megvilágosodás volt amikor láttam Marty-t ahogyan lökdösik a színészek és ahogyan ez visszaragadta őt egy bizonyos időbe és helyre. Mindeközben pedig Rathbun felfedett részleteket a Szcientológia hittételeiről, gyakorlatairól és az ezekben való részvételéről.

Ahogyan folytatódott a forgatás, további szereplőválogatást tartottunk és kiosztottuk Tom Cruise szerepét. Ezután a játékosok egy kis csoportját átnyomtuk egy Szcientológia kiképzési táboron, Rathbunnal mint kiképző örmesterrel, majd ambíciózusan újrateremtettük a bántalmazás eseteit amelyek Rathbun és mások szerint zárt ajtók mögött történtek. (Az Egyház tagadja hogy a bántalmazás megtörtént és visszautasítja a volt tagok legtöbb negatív állítását.)

Úgy két hónapja filmeztünk amikor a szcientológusok visszavágása elkezdődött. Akkor már aggódtam hogy az Egyház talán felhagyott az "ellen- nyomozással". Sohasem könnyebbültem még meg annyira mint amikor egy pár ismeretlen feltűnt és elkezdett videót készíteni rólam egyfajta bizarr összevissza módon az út túloldaláról. Miután évekig tanulmányoztam a témát és számolatlan You Tube videót láttam amiben szcientológus operatívek filmeznek kritikusokat és újságírókat, csodálatos érzés volt hogy magam is a szenvedő oldalán lehettem ennek: Úgy éreztem hogy beavattak.

Ugyancsak elkezdtek áradni a levelek szcientológus ügyvédektől. A lényegük ennyi volt: 1. Azáltal hogy volt tagokkal beszél eltorzított képet ad az egyházunkról. ( Kényelmesen figyelmen kívül hagyva hogy örömmel beszéltem volna aktív tagokkal, de senki sem jelentkezett). 2. Megtenné-e ugyanezt Justin Welby-vel a Canterbury érsekkel? (A válaszom: Igen ha húsz vagy több volt kollégája állitaná hogy vagy látott vagy elszenvedett tőle fizikai bántalmazást.)

Nem adok sorról-sorra beszámolót a filmről és hogy hogyan halad a végkifejlet felé. Akiket ez érdekel, vehetnek jegyet rá. Csak annyit mondok hogy most hogy az egész készen van és becsomagolva, nagyon büszke vagyok rá - a kreativitása miatt és azért ahogyan hozzányultunk a témához amely szenzációhajhász lehetett volna de morális és érzelmi mélységet adtunk neki.

De leginkább arra vagyok büszke hogy felülemelkedtünk az oly sok Szcientológiáról szóló tudósítás "mi-ők" mintáján. A múltban megpróbáltam bemutatni az emberi oldalát azoknak akik megbélyegzett életstílust vezetnek. Próbáltam ellenállni az egyszerű bírálatnak és nem elmerülni az előítéletben. Ez relative egyszerű amikor van közvetlen hozzáférésed a dokumentum tárgyához. Csak meg kell hogy ismert azokat akik a történet középpontjában vannak, ami általában azt is jelenti hogy megkedveled őket. Amikor pedig megkedveled őket képes vagy árnyalatot és emberi kapcsolatot adni az anyaghoz.

Közvetlen hozzáférés nélkül persze ez trükkösebb. Általában csak feszült helyzetekben találkoztam szcientológusokkal: Olyankor amikor filmeztek engem, meglepték az egyik pénzügyi támogatónkat vagy birtokháborítással vádoltak. Meglepően nehéz kedvesnek lenni valakikhez amikor érzed hogy ők nem kedvesek hozzád. De próbáltunk fair lenni a Szcientológia felé. Próbáltam az ő oldalukról nézni a világot, hiszen oly sok minden van amit csodálhatunk a Szcientológiában: Híveinek töretlen elkötelettsége és  a Szcientológia világ-megváltoztató látomása. Ezentúl megkérdőjeleztük a volt szcientológusok motivációját és hihetőségét is, akik - és erre érdemes emlékezni- évekig, néha évtizedekig csinálták a Szcientológia programokat mielőtt kiváltak.

Így hát a kép ami kibontakozott sokkal árnyaltabb volt attól amit általában láthatsz : A szcientológusok mint egy jobb világ idealista látomásának katonái, az Egyház kritikusai pedig hibáikkal, és alkalmanként megbízhatatlanként.

Persze ez nem jelenti hogy nincs alapvető ellentétem a Szcientológiával - pontosabban az ortodox Szcientológiával amelyet Miscavige vezetése alatt gyakorolnak. Én arra a következtetésre jutottam hogy sok beszámoló amely kiszámíthatatlan és robbanékony figurának állítja be valós. Van valami nagyon nyugtalanító egy egyházi vezetőben ("A Vallásos Technológia Központjának Elnöke" hogy pontos titulusát megadjam) aki senki felé sem tartozik elszámolással. És van valami nagyon szűklátókörű abban a világnézetben amely nem látja hogy tanulhatunk kritikusainktól, vagy hogy hibázhatunk és hogy egyetlen személynek vagy szervezetnek sincs kizárólagos joga az igazság felett.

De azt is látom hogy a Szcientológia nem nagyon különbözik más vallásoktól: Hitek és vallási gyakorlatok rendszere amelyek mélyen titokzatosak és hinni kell bennük, és amelyek pont emiatt adhatnak életet és nyújthatnak reményt az embereknek oly módokon ahogyan azt okfejtés és logika nem teheti.

Louis Theraoux"

 Forrás: The Guardian 14.10.2015