Claudio Lugli OTVIII Nyílt Levele David Miscavige Kapitányhoz
2014. december 23. írta: Garro Natániel

Claudio Lugli OTVIII Nyílt Levele David Miscavige Kapitányhoz

David Miscavige-nek volt személyes szabójától és a Szcientológia olasz úttörőjétől

cl-e-rl.jpgKedves Dave, 


Eltelt némi idő amióta utoljára beszéltünk, szóval elhatároztam hogy írok egy pár sort.

Igazán nagyra értékelem ahogyan gondolsz rám mostanában. Abban a pillanatban ahogyan fiam Flavio jelentette neked hogy blogokat olvasok az Interneten, elküldted hozzám az USA-ból a számomra oly kedves Marion Pouw-t és Mike Sutter*-t. Kérlek mondj HELLÓ-t nekik amint tudsz, mert igazán hiányoznak.

A kialvatlanság ellenére hogy átrepültek Los Angeles-ből Brescia, Olaszországba, azt kell hogy mondjam hogy remek munkát végeztek azt illetően hogy tisztázzanak minden kétségemet amely lehetett volna az "Üres Org*"-okkal, az IAS*-el és az új IAS Státuszokkal* (amelyek egyébként zseniálisak) kapcsolatos stratégiádat illetően nem kihagyva az Alapokat*, és a Szuper Erő* rövidesen történő kiadását. Mindezeken túl elmondták nekem hogy mennyi mindent teszel azért hogy a Szcientológia elérje céljait.

Egyébként igazán sajnálom hogy olvasószemüveget kell hordanod, amiatt hogy személyesen kellett ellenőrizned az Alapok minden pontját. De hej...mit is mondhatnék...a munka az munka , igaz?

Akárhogyan is, láttam hogy egy pontos programot követnek, és tökéletesen kezeltek BÁRMILYEN kétséget ami felmerülhetet volna bennem!!

Ezzel együtt, szeretném a figyelmedet felhívni a kettőjük képtelenségére hogy lássák a nyilvánvalót. Valószínűleg mostanára már feltűnt neked is ez, mivel röviddel távozásuk után én és Renáta nyilvánosan bejelentettük függetlenségünket a Szcientológia szervezettől.

Oh, most hogy felhoztam, Renáta küld egy nagy ölelést Shelly*-nek!! Egyébként Marion kedvesen tudatta velünk, - habár egyáltalán nem említettük Shelly nevét - hogy jól van és hogy egy speciális programon dolgozik (valami mélyen elfoglaló és érdekes program lehet, mivel szőrén-szálán eltűnt 2004 óta). Kérlek öleld meg Shelly-t énhelyettem is.

Visszatérve a nyilvánvaló megfigyelésére, úgy gondolom hogy legközelebb egy kicsit olcsóbb lenne számodra ha csak eltávolítanád a felvevő mikrochippeket Marion és Mike fejéből. Csak átküldhetnéd a chippeket hozzám Bresciá-ba mivel van egy modern, legeslegújabb implant olvasóm amellyel képes vagyok olvasni bármilyen robotikus programozást. De úgy gondolom hogy majd eldöntöd magad hogy mit akarsz csinálni velük a saját módszereddel, lehet hogy a fizikális behatás közelebb áll hozzád.

Emellett azért írok mert Marion és Mike nem tudtak egy dolgot kielégítően tisztázni. Emlékszel amikor 2006 áprilisában találkoztunk az Author Services*-nél Los Angelesben? Emily Jones-nak, egy volt asszisztensednek köszönhetően - csinos lány, lehet túlságosan is csinos hogy az asszisztensed legyen...egyébként, mi történt vele? Feltűnt hogy Lou* csúnyán nézett rá akkoriban- akárhogyan is, Emily el tudott csenni úgy egy órányit az elfoglalt ütemtervedből hogy felvehessem a méreteidet az új ruháidhoz. Nagy örömmel idézem fel ezt a találkozást. Mindannyian vártuk hogy megérkezz és Georgiana Sommerville (a segéded) és Emily kiabált hogy "Jön!! Jön!!". Micsoda remek élmény. Mindenki vigyázzban áll, igazán elkötelezett, lehet egy kicsit fél, de mit sem számít, ez mind része az etika jelenlétének.

De te ismersz engem, én laza srác vagyok, és a mi beszélgetéseink mindig nyiltak voltak és lényegretörőek. Én mindig azt mondtam neked amit mondani akartam, csakúgy ahogyan most is teszem és mindig nagyra értékeltem amikor volt időd rám. Akárhogyanis, ha emlékszel rá modtam neked hogy voltunk a Flag-ben és néhány igazán csodálatos ülésnek köszönhetően Christinával elképesztő stabilitást értem el az esetemben, addig a pontig hogy úgy éreztem hogy itt az ideje hogy OT legyek.

Nem mintha nem csináltam volna  meg azelőtt...na de kérlek! Tudod jól hogy befelyeztem az OT VIII-at 1989 májusában, de Istennek hála te rájöttél hogy valami nem volt rendben, és meg kellett csinálnom az "új" OT eljárásokat is. Csodálatos eredményeim voltak a régiekkel is - persze egyszerű amikor  Class XII.-es auditor Malin Gelfin auditál és habár lehet hogy nem jelentette a helyes lebegő tűket és nem várt a tű három ingázására jobbra-balra, nekem igazán nem tünt fel hogy valami nincs rendben....De úgy látszik hogy eltávolodtam a témától. Bárhogyan is miután újra megcsináltam a NOT eljárásokat, Istennek hála te rájöttél hogy a "vak vezette a világtalant"!!! Képzeld hogyha még süketek is lettek volna...

És igazán megmentettél bennünket a Golden Age of Tech-el. Az a hét év Szóló NOT*-k az OT VIII után, csodálatosak voltak!!! Ezernyi módon...különösen azok az FPRD*-k. Tíz intenzív egyszerre a 6 hónapos ellenőrzésemen. Sohasem fogom elfelejteni őket!!!

De térjünk vissza a találkozásunkhoz, amikor azt mondtam neked, hogy mindent magam mögött hagytam és képes voltam újra megtalálni magam mint OT-t, és készen voltam! Emlékeztettelek továbbá hogy csakis azért  kezdtem el a Szcientológiát 1974-ben, hogy OT-vé válhassak. Nem volt semmilyen problémám sem az életemben amit meg kellett volna oldanom...az én kutatásom spirituális volt, és ezy már több életen keresztül tartott aminek csakúgy tudatában vagyok most, mint akkor.

Elmondtam neked hogy megértettem a szükségességét hogy LRH kissebb lépéseket iktatott be, és már rég óta kérdeztem magamat, és abban a pillanatban téged is megkérdeztelek: "Hol vannak azok az OT szintek???" (Lugli az OT IX-et és OT X-et érti ez alatt)

1989-ben csináltam az OT VIII-at. Tiziano a fiam csak 11 éves volt. Azóta már kétszer is megházasodott és van egy 12 éves lánya, aki gimnáziumba jár. Csakúgy mint Flavio ebben a korban aki 13 évvel ezelőtt csatlakozott a Sea Org-hoz, és nem régiben OSA kémként elküldted hogy kémkedjen a saját szülein!. A feleségem részletesen elmagyarázta ezt egy blog postában amelynek címe "Flavio, az ellopott gyermek"!

Jesszus...Sohasem fogom lerázni a téma váltogatásának rossz szokását! Amit mondani akartam az az hogy 22 év telt el!! Emlékszel amikor egyenesen megkérdeztem tőled hogy "Hol vannak ezek az OT szintek???" és Istennek hála meg tudtad válaszolni!

És még mindig emlékszem rá mintha csak tegnap történt volna, ahogyan világoskék szemeid átható tekintetével és határozott hangon kijelented: "Claudio, hagy mondjam el neked hogy felfedeztem hogy mi az ami akadályozta a Szcientológiát az elmúlt 50 évben!!" Már gondolkoztam is rajta, de te megelőztél és azt mondtad:

"Claudio, tudod hogy ki Superman? Ez az amivé válni fogunk!!"

Óh, Istenem....a COB személyesen mondta nekem hogy olyanok leszünk mint SUPERMAN!! Alig tudtam visszafogni magamat...Búcsút mondtam és Renátával távoztunk. Lehet az is hogy elfelejtettem a méreteidet, de kinek van rájuk szüksége most, hogy mindannyian SUPERMAN-ok leszünk?

Visszarepültem Bresciá-ba és elmondtam mindenkinek ezt a csodálatos történetet. Rögtön ezután Flavio egy speciális projektre lett belevonva...egy kísérleti programmba, és hihetetlen nyereségekről beszélt, de nem mondthatott semmi többet!!! A projekt SZUPER TITKOS ÉS EXTRA BIZALMAS volt. És akkor és ott azt gondoltam: "Na, ez az!"

És nem sokkal azután egy HATALMAS RENDEZVÉNY van 2007 Júniusában, amikor bejelented az egész világnak:

Az igazi ok amely akadályozta a Szcientológiát az elmúlt 50 évben:

"AZ ÁTÍRÓK!!!"

Dave, el kell hogy mondjam, hogy egy kicsit csalódtam akkor és ott.

De még mindig akarom az OT IX-et és OT X-et, és nem adom fel. Vettem két remek réz rudat, és minden reggel rájuk kapcsolódom, és próbálok negatív töltést kisütni, és habár ezidáig nem volt semmi sikerem velük, felnézek az égre, magasra fel a felhőkön is túl ahol nemsokára repülni fogok egy nagy "S"-el a mellemen.

Claudio Lugli

Forrás:http://markrathbun.wordpress.com/2011/02/02/ot-viii-claudio-lugli-to-captain-david-miscavige/

Szójegyzék:   

Marion Pouw /Mike Stutter: David Miscavige közeli asszisztensei

 "Üres Org-ok" (Idle Orgs): Utalás az "Ideális Org" stratégiára, amelynek keretében a Szcientológia szervezet milliónyi dolláros adományok gyűjtése után költséges épületeket vásárol és luxusépületekké renoválja őket hogy otthont adjanak a helyi Szcientológia szolgáltatásoknak. A szcientológusok alacsony száma miatt ezek az épületek jobbára üresek. Másik gúnynév: "Idle Morgue" - Üres Hullaház. Az Ideális Org stratégia úgy tűnik továbbá hogy része egy ingatlancsalási sémának, mivel a Szcientológia szervezetek több milliónyi dollárral többet gyűjtenek be mint amennyit ráköltenek az épületekre és ezen épületek némelyikét újra eladják ezáltal profitra téve szert. 

 IAS: International Association of Scientologists- Szcientológusok Nemzetközi Szervezete

 IAS Státuszok: A jelenkori menedzsment által kitalált adakozói státuszok hogy bátorítsák az adakozást. Pl. "Keresztes Lovag" 10 ezer dollár , Arany Patrónus Meritorius 1 millió dollár etc. Nem Hubbard irányelv. 

Szupererő / Superpower: Eredetileg a Szcientológia munkatársai számára tervezett eljárássorozat, amely a Szcientológia szervezet egy másik ingatlanszerzési és adománygyűjtési akciójának volt az alapja. A Superpower épületre az adománygyűjtés 2002-ben kezdődött amely során úgy 145 millió dollárt gyűjtöttek be. Az épület eredeti költségvetése 50 millió dollár volt, de többszörös újratervezés ezt megduplázta. Semmilyen adat nem elérhető azzal kapcsolatban hogy hova tűnt a 45 millió dollár különbözet. Az épületet 2013-ban adták át.

Alapok: 2007-ben újra kibocsájtott "100%-ban eredeti" Hubbard művek sorozata. Lényegében átcsomagolás habár szép átcsomagolás.

Nyilvánvaló megfigyelése: "Obnosis" A képesség hogy a személy megfigyelje a nyilvánvalót. Megfigyelni ami VAN, nem azt amit ELVÁRUNK, vagy GONDOLUNK hogy legyen.

Shelly Miscavige: David Miscavige felesége. Volt COB Asszisztens

Author Services: Bejegyzett cég, amely kezeli Hubbard írásainak védjegyeit, és kontrollálja a kiadásukat

Lou: Laurisse Henley Smith Stuckenborck. Miscavige személyes titkára aki követi őt mindenhová és Miscavige többségében rajta keresztül kap és ad információt ilyen módon védve magát jogi felősségtől.

Class XII auditor: Legmagasabb szintű auditor, aki képes OT szinteket auditálni vagy felügyelni

FPRD: False Purpose Rundown. "Téves Cél Eljárás". Az FPRD eredeti célja az volt hogy feltárja a személy ártó tetteit és szándékait azzal a céllal hogy ezek megértése által a személy megkönnyebbülést és szemléletváltást éljen át. Ez az eljárás azonban kötelezővé lett téve OT-k számára azzal a céllal hogy kiszűrjék a Szcientológia, Hubbard vagy Miscavige szemben kritikus OT-ket. Ez az eljárás mint a legtöbb Szcientológia eljárás képes elme- vagy kedélyállapotbeli instabilitást okozni ha "tulfuttatják", vagy nem az eredeti céljára használják. Gyakorlatilag erőltetett gyónás.

Golden Age of Tech: Miscavige által kiadott auditor tréning.

Szóló NOT-k: OT VI, VII és VIII . A pre-OT magát auditálja az eljárásokon át.

Átírók: Az Alapok kiadásának magyarázata és az ok arra hogy a Szcientológia nem terjedt kellőképpen az elmúlt 50 évben Miscavige szerint az volt hogy azok a gépelők és átírók akik átírták Hubbard jegyzeteit és hangfelvételeit szerkesztendő könyvekké, hibákat vétettek, emiatt a Szcientológia anyagát nem lehetett pontosan megérteni.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szcientologiaoszinten.blog.hu/api/trackback/id/tr306974845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bIasius 2015.03.22. 12:17:37

Super power LRH által meghatározva:

LRH ED 301 INT, Ron's Journal 30

"SUPER POWER. A super fantastic, but confidential series of rundowns that
can be done on anyone whether Dianetic Clear or not that puts the person into fantastic shape unleashing the super power of a thetan. This is the means that puts Scientologists into a new realm of ability enabling them to create the New World. It puts world Clearing within reach in the future. This is a parallel rundown to Power in Saint Hills which is taken by the Dianetic Clear. It consists of 12 separate high power rundowns which are brand new and enter realms of the tech never before approached. Power is still very much in use on the Grade Chart but is for those who didn’t go Clear on Dianetics. Super Power will be delivered at Saint Hills within the next 6 weeks as we are right now super grooming the Super Power auditors in a special international course. It will be delivered in almost all languages.
The New World Corps is being formed and trained this very minute, candidates for which must be Class IV, OT IIIs. Orgs were once promised Power for their staffs. If org staff are very, very good and get on policy and everything. they will one day look up and see a New World Corps team move in on them, and then.... New World Corps mean just that!"

Garro Natániel 2015.04.07. 08:46:33

Hello, koszi a hozzaszolast. Annyit tennek hozza hogy a Ron Journal 30 1978-ban jott ki es ugy tunik hogy nem volt szukseg millionyi dollaros epuletre hogy szolgaltassak. A journal tisztan kijelenti hogy a Super Power Saint Hill ben kezdik szolgaltatni, es ott biztos hogy nincs "Szag-fal":)
Ismet.Egy jo otlet> Super Power rd es egy ok hogy penzt szedjunk ossze. OutTech

TellVilmos 2015.04.14. 12:13:57

Azért érdekelne, hogy így OT VIII-ként hogy látja a világot. Lehet, hogy vele már szabadon el lehetne beszélgetni erről a témáról. Vannak olyanok akik átvágásnak tartják ezt a fejlődési útvonalat. De érdekelne első kézből egy OT VIII-ig eljutó embertől, hogy ezt hogy élte meg, hogy éli meg, mint szellemi megtapasztalást. Haladt előre? Vagy csak nagyon jól átvágták? Az utolsó mondat alapján akar továbbhaladni. Szóval volt valami pozitív nyeresége.

Garro Natániel 2015.04.16. 13:57:22

@TellVilmos: Helló, igen Claudióval lehetséges lenne egy őszinte beszélgetés. A YouTube on van fent tobb klipp is OT-ktol es nem tul hizelgo amit mondanak. Talan a legjobb lenne ha leulnel egy ket OT vel es beszelgetnel veluk ahogyan en tettem. Szamomra nyilvanvalova valt, hogy nem birtokolnak semmifele szupererot amirol Hubbard beszelt. Valojaban ismerek OT8-at aki keptelen egy idopontot betartani, es olyat is aki nem veszi a faradsagot hogy fogat mosson, vagy inget csereljen. Az OT-ket korulvevo minden titokzatossagot azok epitik fel akik valamilyen felreertelmezesbol valami isteni lenynek tekintik oket, es szinte vallasos felelemmel kozelitenek hozzajuk. Ez nevetseges, es te is meg fogod erteni hogy az amikor leulsz egyparral beszelgetni ahogyan en is tettem. Nem allitom hogy az OT fele es azon nincsennek erdekes spiritualis elmenyek, szempontvaltas es megvilagosodas. De habar ezek ertekesek, ezek legtobbje szubjektiv.

Jettero 2015.05.30. 04:15:49

Lugliékat nagyon csípem! :) Gondoltam már rá, hogy írnék nekik és átugranék hozzájuk Olaszba. Érdekes sztorikat tudnának mesélni.
Persze csak ha elhiszik, hogy nem egy OSA kém vagyok.
süti beállítások módosítása